Teremtés hete—2023.
Bevezetés:
A hőmérsékleti átlagok rendszeres mérése és feljegyzése óta az elmúlt évtized nyarai egyre melegebbnek bizonyultak. A kánikula egyre hosszabbá váló periódusaiban egészen biztosan megtapasztalhattuk, hogy milyen a melegben hűsítő és szomjoltó víz után sóvárogni, milyen felhevült fejjel és tagokkal enyhülésért epedezni, milyen ragacsos verejtékkel borítva megtisztulás után vágyakozni. Az extrém külső körülmények hirtelen rávilágítanak tehetetlenségünkre, kiszolgáltatottságunkra, saját erőink végességére – ugyanakkor megajándékozottságunkra is. Ha szükségleteinknek megfelelően tiszta vízhez jutunk, emberi méltóságunk billen helyre. A víz számos bibliai képben a helyreállító igazságosság megjelenítője, többek közt idei mottónkban is.
Isten megítéli Izrael szomszédait ellenséges magatartásuk és kegyetlenkedéseik miatt, de megítéli Izraelt is, mégpedig a törvények be nem tartása miatt, a korrupció miatt, a szegényekkel való szolidaritás hiánya miatt, illetve az indokolatlan fényűzés miatt. A lélek nélkül bemutatott áldozat ítéletet von maga után (Isten rá sem tekint a békeáldozatra) – énekestül, lantzengésestül elmossa a törvény és az igazság mindent magával ragadó áradása. Az üres frázisok, a cifra dallamok egy szempillantás alatt, nyom nélkül tűnnek el a színről.
Isten ítélete minden feleslegessé vált törmeléket, minden mozdíthatót elsöpör. Ennek a pusztító erejű indulatnak az árán nyerhet csak megtisztulást Izrael népe. A víz kivételes ereje nemcsak magával ragad mindent, nemcsak eltünteti a romokat, hanem egyszersmind tisztává is tesz, megteremti az új, a korábbi vétkek és tévelygések terheitől megszabadított kezdet lehetőségét.
A sivatagos területeken az ún. vádik olyan időszakos vízfolyások, amelyekben a téli bőséges esőzések után van csak víz, akkor azonban a víz ereje magával ránt mindent, ami a mederben felhalmozódott. A korabeli zsidóság ezeket a vízvájta árkokat szemétlerakóként is használta, tudván, hogy a nagy mennyiségű lezúduló tavaszi csapadék jó szolgálatot tesz: megszabadítja a környezetet minden hasznavehetetlen/újrahasznosíthatatlan lomtól.
A haszontalan és tisztátalan tárgyaktól való megszabadulásnak súlyt ad, hogy az összetört aranyborjú darabjait is egy ilyen vádiba hajítják be (Ex 32,20) – várva az Isten által adott áradó víztömeg újrarendező, az eredeti viszonyokat helyreállító erejére.
A víz Isten kétarcú eszköze: egyszerre áldás és átok, szárazság idején az új élet garanciája, a szenny és a piszok elhatalmasodása esetén a tisztaság szavatolója, ajándék és kegyelem, ugyanakkor a heves áradások, tengeri viharok idején a káosz, a pusztítás kérlelhetetlen erői is megmutatkoznak benne, a büntetés hordozója is lehet. Az ámószi igeszakaszban egyszerre érvényesül a minden rosszat elsöprő, tönkrezúzó áradás, a tisztítás és a helyreállítás motívuma. Isten fékezhetetlen haragjaként kiárad a törvény, és a folyamat a sodrás intenzitásában igazságossággá válik.
Víz nélkül nincs élet, de állandó változás nélkül sincs: a megfelelő tempóban hömpölygő víz öntisztulásra képes, így tudja folyamatosan részeltetni magából a vízre szomjúhozó élőlényeket. Minden körülmények között szükség van rá, de ahhoz, hogy legyen, körforgásban kell lennie – halmazállapota is szüntelenül változik: ahol összegyűlik, onnan elpárolog, ahonnan elpárolog, oda újra lezúdul, megragadni, egy helyben tartani, megőrizni,
